A zenei nevelés szerepe óvodás korban

"Óvodás korban a zenei nevelés a gyerekeket élményhez juttatja, felkelti zenei érdeklődésüket, formálja zenei ízlésüket, esztétikai fogékonyságukat.
Fejleszti a gyerekek zenei hallását, ritmusérzékét, zenei emlékezetét, játékos zenei alkotókedvét. A gyermekdalok ritmusából fakadó harmonikus mozgás elősegíti mozgáskultúrájuk fejlődését.

A zenei nevelés elsősorban az érzelemre hat, de egyidejűleg az értelemre is. Az együttlét társas örömet is jelent, és fejleszti a zene iránti fogékonyságot.

A meghallgatott élő zenei szemelvények felébresztik a gyerekek zenei érdeklődését, alapot adnak a zenei műveltség továbbfejlesztéséhez. Ez az érdeklődő fogékonyság kapcsolódik a természet és a társadalmi környezet minden formájához, annak megfigyeléséhez. A zenei élmény serkenti a gyerekek kíváncsiságát, alkotókedvét, miközben fejlődik zenei emlékezetük, képzeletük, s esztétikusan formálódik mozgásuk."

Megmutatkozik a zenei nevelés hatása testtartásukban, esztétikus rendezett mozgásukban is magatartásuk kedvező alakulásában, önkéntes figyelmek, közösségi érzelmek fejlődésében.

(…) A gyerekek éneklés, mondóka közben még nem képesek ritmikusan ismételni a mozdulatokat. Ha felnőtt együtt játszik velük, a játék ismétlése örömet szerez, így a gyerekek is megpróbálnak együtt mozogni a dallamra. A pedagógus olyan játékos mozdulatokat találjon ki, amelyeknél a gyerekek teste nyugalmi állapotban van ( ülnek vagy állnak ), csak a karjuk, kezük, esetleg a fejük mozog. Javasolt álló helyzetben térdütögetés, zárt lábú rugózás, jobbra-balra kis hajlongások, páros karlendítés, amely mozdulatokat mindig játékos, képzelt helyzetbe illesszék."

A legtöbb ember egyetért abban, hogy a zene fontos szerepet játszik az életünkben. Szinte nincs, aki ne kedvelné a muzsikát, ne hallgatna valamilyen zenét, minden nap. Van akit kikapcsol, van akinek a feszültségét vezeti le, felvidítja, vagy épp gondolatokat ébreszt benne.

Mivel hivatásomul a táncpedagógusi pályát választottam, kialakult tanítási módszerem mellett körülnéztem, kinek a metodikáját tudnám még hasznosítani a zenei nevelésben. Kiderült, hogy a zene nemcsak az emberiség kultúrtörténetének fontos része, de a tanítás történetében is mindig jelentős szerepet játszott. Már az ókori nagy kultúrákban nélkülözhetetlen volt. Jelen volt a nevelésben, a vallási szertartásokon, sőt, még a képzőművészeti alkotásokon is találkozhatunk ábrázolásával. A mezopotámiaiak úgy tartották, hogy a zenei hangközök a világegyetem harmóniáját tükrözik. A görögöknél a nevelés két fő ága a zene és a test művelése volt. A zene a szellemi kultúra egészét jelentette számukra (ebben benne foglaltatott az irodalom és a képzőművészet is.)

A Dalcroze módszer

De nézzük a XX. századot, ami a zenei nevelésben a többi művészeti ág reformja mellett szintén változásokat hozott. Számomra a legfontosabb képviselője Émile Jaques-Dalcroze svájci zenepedagógus volt.

"Módszernek, melyet alkottam, és mely a nevemet viseli, az a célja, hogy a zene segítségével összhangba hozza az egyén értelmi és testi képességeit."

1892-től a genfi konzervatórium elmélettanára, 1910-ben a németországi Allerauban alapított művészeti és kulturális centrumot Zenei és Ritmikai Képzőintézet néven, majd 1915-ben Genfben megnyitotta a Dalcroze-Intézetet. Zenei nevelési rendszere a Dalcrozt-ritmika, vagy a ritmikus torna, amely erőteljes hatást gyakorolt a modern zenére és táncművészetre.

Módszeréből a legkiemelkedőbb, - ami minden más módszertől megkülönbözteti – hogy a zenei érzéket a testmozgáson, a ritmikus mozgáson keresztül fejlesztette ki. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy a ritmikus mozgás csak kiegészítő tevékenység a zenetanulásban, ezért ő a szolfézsórák kiegészítéseképp kezdte alkalmazni. Célja ezzel a ritmusképzés elmélyítése volt, és az, hogy a tanítványai jobban, mélyebben értsék a zenét.

A genfi konzervatóriumban ugyanis azt tapasztalta, hogy tanítványai nem jól érzik a ritmust, illetve előadásukból hiányzik az átélés. Ugyanakkor azt is észrevette, hogy a ritmusok teljesen természetes módon vannak jelen minden ember életében: járásban, a mindennapi mozgásban. Innen eredt az az ötlete, hogy a testet eszközként használja fel a zene kifejezéséhez, a zenei folyamatok megérzéséhez, megértéséhez. Addig a zeneoktatást az értelemre alapozták. Hiányzott a zenei tapasztalatszerzés lehetősége is, amely Dalcroze szerint meg kell, hogy előzze a zenetanulást. Váratlanul érte tehát a tanítványokat, amikor a mester 1902-ben egy szolfézsórán azt kérte tőlük, hogy álljanak fel asztalaiktól és kezdjenek el ugrálni, futkosni, járkálni.

Dalcroze azt akarta elérni, hogy növendékei ösztönösen érezzék meg a zenei ritmust mindennapi mozdulataikban, s ha már tudnak ritmikusan mozogni, akkor sor kerülhet a zenei ritmus pontos előadására is. Ennek gyakorlását a legegyszerűbb mozdulattal, a járással kezdik, mely a tanár zongorajátékának ütemére történik. Itt fontos megemlíteni, hogy a tanár rögtönzéssel alkalmazkodik a gyerekek mozgásához, ami örömmel tölti el őket. Később azonban már a növendékek alkalmazkodnak a hallott zenéhez, és mivel ez rögtönzött muzsika – így nem ismételhető, nem tanulható – ezért állandó figyelemre készteti őket.

"Meg kell figyelni a hallott zenét, meg kell érteni, érzékenynek kell lenni és mozgással ki kell tudni fejezni azt. Olyan zenei jelenségek válnak a gyermek számára mozgással kifejezhetővé, mint a ritmus, ütem, metrum, dinamika, tempó, zenei karakter, kánon, stb., hogy csak néhányat említsek. A gyerekek így megtapasztalhatják (…) miként lehet látvánnyá varázsolni a hallott zenét. Így a tanító a gyerekek reagálásából ellenőrizheti a zenei folyamattal való azonosulás fokát."

A fokozatosság elvét betartva az egyszerű mozgásoktól a bonyolultabbak felé haladnak. A járás gyakorlása például a következőképpen épül fel:

• zenei kíséretre könnyedén, lábujjhegyen lépnek – ha nem szól a zene, helyben maradnak
• megtanulnak zenére járni, egyszerre lépnek, a zongora hangjának ütemére
• nagyobbat, súlyosabbat lépnek a hangosabb – kisebbet a halkabb zenére
• érzékelni tudják a gyorsabb vagy lassabb tempót
• legato zenére nyugodt, staccato zenére gyors és könnyű léptekkel járnak.

A Dalcroze-ritmika elkezdésére a 4 éves életkor az ideális. A tapasztalatok szerint a gyerekek eleinte egymást utánozzák, de később egyre önállóbbakká válnak, és egyéni kifejezésre törekednek.

Dalcroze volt az, aki "először kérdőjelezte meg az európai zene alapvető ritmikai dogmáit: a ritmus olyan szokványos megalkotását, mely a hosszú értékeket egyenlő részekre osztja. Ehelyett a ritmus alkotásának antik elméletét vezette újra be, egymáshoz adva a rövid, hosszabb és leghosszabb értékeket, melyek egy vagy két egységet érnek. A legrövidebb használatos érték az alapegység, ez pedig ellentétes a klasszikus nyugati elvvel. Dalcroze felhasználta a Távol-Kelet poliritmikáját, és ezzel megnyitotta a kapukat a zeneszerzők számára. A két alapvető ritmikai folyamat keverésével ugyanis az új eszközök végtelen lehetőségei tárulnak fel. A 3/8, 4/8, 5/8, 6/8 és a 7/8 a mai zenének általános írásmódja lett."

A Dalcroze-módszerrel tanuló gyerekek a zenében való aktív, alkotó részvétellel alaposan elsajátított szakmai ismeretekhez jutnak, és a művészet iránti szeretetüket is megalapozza. A növendékekben a különböző gyakorlatok kifejlesztik a legfinomabb zenei változásokra való azonnali reagálást, legyen az ritmikai, tempóbeli, dinamikai, stb. változás. Ehhez azonban nagyfokú figyelem és összpontosítás kell, ami fokozatosan alakul ki a gyerekekben. A gyakorlatok sokféle lehetőséget kínálnak nekik, hogy szabadon kifejezhessék önmagukat.

Ezek a nevelési elvek nemcsak a zene területén éreztetik pozitív hatásukat. Elősegítik a személyiség harmonikus fejlődését is, hiszen a mozgással sok feszültség, agresszió vezethető le. Fejlesztik a képzeletet, kreativitást. Segítik a gyerekeket a másokhoz való alkalmazkodásban. A ritmikus mozgás erősíti az izomzatot, elősegíti a mozgáskoordinációt, ezzel a többi fizikai cselekvés sikerét is megalapozza. Fejleszti a szem-kéz –test koordinációt, a koncentráló képességet, automatikussá válik a figyelem, mely a tanulás bármely területén jótékony hatással bír.

Dalcroze nevelési elvei ugyan megjelentek különböző könyvekben, de ezeket néhány év múlva visszavonta, mert rájött, hogy a „betű szerinti tanítás megöli a szellemet.” Ezért úgy döntött, hogy művészeket, pedagógusokat képez, ami ma is a genfi Dalcroze-Intézetben és a Dalcroze Alapítványnál zajlik.

Az 1963-as tokiói ISME konferencia óta közel 20 országban folyik Dalcroze indíttatású tanítás. Magyarországon a Dalcroze-módszer egyes elemei fellelhetők az óvodai foglalkozásokon, illetve az iskolai énekórákon, bár megfelelő tér és időhiányban ezek minimálisra korlátozódnak.

Ritmusfejlesztés a táncórán

Ezt a hiányt szeretném ellensúlyozni a táncórákon. Az én zenei nevelésem programja szervesen tartalmazza a Dalcroze-módszer ritmusfejlesztő feladatainak egy részét.

Ezeket a ritmusfejlesztő gyakorlatokat nagyon fontosnak tartom, mert sokszor tapasztalom, hogy a gyerekek figyelmetlenségből nem táncolnak ritmusra. Amikor ezt a tudatot kialakítom bennük, észrevehető a különbség.

Először én tapsolok nekik, amit csoportban tapsolnak vissza nekem. Év elején 1-2 ütemet hallanak egyszerre, viszont már nekik is tudniuk kell maguktól kitalálni ritmusokat, és pontosan el is kell tapsolni, kopogni, dobogni. Év vége felé nem ritka, hogy ők maguk már 3-4 ütemnyi adagot tapsolnak, és még nekem is oda kell figyelnem, hisz az év közben megtanított szinkópákkal, triolákkal, szünetekkel, kis élesekkel, kis nyújtottakkal tarkított ritmusképletek visszatapsolása még nekem is fejtörést okoz, olyan változatokat találnak ki a kicsik.

Ha valaki hibázik, kijavítjuk együtt, s megbeszéljük közösen, mit „vétkezett” az „elkövető”. De a hibát nekik kell megtalálniuk, és kijavítaniuk. Én csak kérdezek. Az első időkben ha nem megy a kis nebulónak az általa kitalált ritmusképlet eltapsolása, akkor megfogom a kezét és együtt tapsolunk, amit aztán egyedül is el kell ismételnie.

Ha a taps már hibátlanul megy – ülve, és csak kézzel – akkor kezdem bonyolítani a feladatot. Beiktatjuk a különböző testrészeket is, illetve szerveket. Dobol az ököl, kopog a könyök, a sarok, jól szól a hasunk a popsink, sőt, igen nevetséges, amikor a fejünket is kongatjuk. De amikor mindezt kombináljuk, egész jó hangulat alakul ki rövid időn belül.

Ha ezek a játékok is mennek, akkor következik, hogy a kiötlött ritmusokat „eltáncolják”. Lépésekkel előre, hátra, oldalra, keresztbe, ugrásokkal egy lábról két lábra, két lábról egy lábra, páros lábbal, vagy egy lábon, a szélrózsa minden irányában, felhúzott térddel, guggolásban, váltva, szóval amit el lehet képzelni. Ehhez csatlakozik a kar, a kéz, a törzs, a fej, a váll, körzésekkel, statikus pózokkal, együtt vagy izolálva, szünetek beiktatásával, érdekes alakzatokkal.

A zenére való ritmusos táncot is az előzőekre alapozzuk. Mivel az első órák anyaga az egyenletes lüktetés megéreztetése mellett a negyed és a nyolcad érték megkülönböztetése, néhány hónap múlva már a fél és egész érték tisztázása kerül sorra. Így körülbelül fél évkor kerülhet sor arra a játékra, amikor négy csoportba állítom őket – egész, fél, negyed és nyolcad csoportokra. Mindenkinek kitalálunk az értékének megfelelő mozgást – maximum 4 mozdulatból állót – és a csoportokat egymás mellé állítva, „szólamokként”, külön belépéssel zenére tesszük a mozgást. Ez így egy többszólamú táncocska lesz. Mikor már hibátlanul tudják, akkor a csoportok cserélnek.

A ritmusgyakorlatok átültetése a zenében a tréningeknél is folytatódik. Olyan zenéket választok, amelyeknél nem csak a 4/4 dominál, hanem igenis oda kell figyelni a 4/4-en belüli ritmikus és zenei hangsúlyokra - amitől szerintem zeneivé és kifejezővé válik a mozgás. Soha nem a koreográfia készül el előbb és aztán a zenekeresés, hanem pont fordítva. S ezt az igényt már a gyerekekben is időben ki szeretném alakítani.

Én száműztem az óráimról az aktuális slágereket, amit minden nap hallhatnak a gyerekek a rádióban, televízióban –ezek ugyanis általában a könnyen felejthető, a zenei igénytelenség, tucat zene kategóriájába tartoznak, és mellesleg miért hallgatnánk ugyanazt a táncórán, amit a fenti médiákban erőltetnek ránk naponta többször. Én nem szeretem, ha egy dal nem indít meg, csak lötyögésre inspirál, szövegeiben értelmetlenségeket, vagy vulgarizmust ad – vagyis nem gyereknek való a tartalma.

Ha a dallam, és gyermek közeliség mellett voksolok, akkor céljaimnak nagyon megfelelők a Walt Disney rajzfilmek zenéi. Egyrészt, mert a gyerek látja őket, így ismerik a történetet és a szereplőket, másrészt a sláger gyártásuk mellett mindig van egy igazi instrumentális zenei része az anyagoknak, amelyek szöveg nélküliek, nagy zenekarra írottak, s igazán kifejezők: szomorúak, vidámak, gyorsak, kedélyesek, melankolikusak, stb., azaz karakteresek, s mégsem "szájbarágósak."

De válogatok, pl. a Henry Manchini által szerzett Pink Panther c. film zenéjéből, ami dzsesszes hangzásával, vagy éppen a francia harmónika muzsikájával ad frenetikus hangulatot egy macska falon mászásához, vagy éppen ébredezéséhez.

Ha állatmesékről beszélünk, és pl. a dzsungelben kalandozunk, akkor ismét választhatok az általuk ismert Geszti-Dés féle Dzsungel Könyve című darab zenéjéből, melyek általában a modernebb, mai hangulatú táncokat készítik elő, érzelmes dalai pedig tökéletesek a gyerekek improvizációihoz. De ha ismét önkifejezésre akarom őket buzdítani, akkor beteszek egy afrikai népzenét tartalmazó CD-t, vagy kazettát, s onnan már ismét „csak” alakul az óra, miközben rengeteget tanulunk az állatokról, növényekről, éghajlatról stb.

A balett-előkészítéshez, illetve a járásokhoz azonban sokszor használok kifejezetten erre a célra készült zongorazenét, vagy Csajkovszkij Diótörőjét és a Hattyúk tavát. Nagyon szép zenék, és kitűnő meséket lehet hozzájuk kitalálni.

Általában nem is szoktam keverni a különböző zenei hangulatokat – kivéve, ha pont ez a cél. Ha modern zenével kezdek, azzal is fejezem be, ha komolyzene van a repertoáron, akkor egész órán arra dolgozunk.

Óra végén szabad, kreatív játékokba kezdünk, s megpróbáljuk hasznosítani az addig tanultakat az improvizatív táncban. A gyerekek is értékelik ezt a zene által sugallt harmóniát, s gyönyörűen mozognak rá.

Igen, ez a zene hatása, mert akár jár egy gyerek külön táncórára, akár nem, ha zenét hall, rögtön mozogni kezd – vannak, akik már az anyukájuk hasában is. Az én feladatom, hogy helyes irányba tereljem a zenei ízlésüket, ne csak a mai tömegzenén éljenek. Hallgassanak más, igényes muzsikát is, lehetőleg minél több műfajból, s ezért óráim is ennek jegyében telnek.

Ritmikai didaktikai játékok

Ritmuskirakás korongokkal, pálcikákkal. Első osztályban alkalmazza a pedagógus, míg a gyerekek zenei íráskészsége nem éri el a megfelelő fokot. Az írással szemben az előnye az, hogy könnyen javíthatók a hibák. Amellett játékos megoldás is, így a tanulók óvodai manipulációs készségszintjéről zökkenőmentes az átmenet az írásbeli munkát is kívánó iskolai foglalkozásokra.

Ritmustelefonálás. Kisebb csoport játszhatja. A tanulók felsorakoznak egymás mögé. A pedagógus az ujja hegyével ütempárnyi ritmust kopog az utolsó gyermek hátán, aki átveszi és továbbadja a következőnek. Miután végigér, a sor elején álló eltapsolja a ritmust. Ha helyes a megoldás, felírja a táblára, és az egész osztály megszólaltatja.

Ritmus-levél. Zeneországból ritmusüzenet érkezik név szerint egy-egy tanulónak. A borítékban két „levél” van. Egy kisebb – ezt kapja a gyermek, és egy nagy, ez felkerül a táblára. A tanuló felolvassa az üzenetet ritmizálva, a többiek ellenőrzik a tábláról.

Játék ritmuskártyákkal. E játék többféleképpen is megvalósítható. Egyik módja, mikor a pedagógus által rövid ideig felmutatott ritmuskártya ritmusát hangoztatják a gyerekek tapsolva vagy ütőhangszerek segítségével. Egy másik változat lényege, hogy a pedagógus által ritmushangszeren megszólaltatott ritmusmotívumot a gyerekek kikeresik a táblán található ritmuskártyák közül, majd azt közösen hangoztatják. Aki elsőként felismerte a ritmust, az jutalmul átveszi a nevelő szerepét, és ő szólaltatja meg a táblán található ritmusmotívumok valamelyikét. Kedvelt játék a ritmus-vonat, melynél a pedagógus négy ritmusmotívum-kártyát helyez el a táblán összekeverve, majd a hangszeren megszólaltatja a motívumokat helyes sorrendben. A tanulók sorba rendezik a kártyákat, s a motívumokat összekapcsolva eltapsolják.

Kihagyós játék (ritmusbújtatás). Az osztály ismert dal ritmusát kopogja vagy tapsolja. Megbeszélt jelre a ritmizálást magukban folytatják, s csak jelre hangoztatják tovább. Fontos, hogy a tanulók a néma ritmizáláskor is elképzeljék az éneket. A pedagógusnak a gyakorlat folyamán végig biztosítania kell a tempótartás végett az egyenletes lüktetést.

Felelgetős játék. Ez a kihagyós játék egyik változata. Az osztályt 2–4 csoportra osztjuk. Meghatározott jel alapján a csoportok felváltva éneklik a dalt és kopogják a ritmusát, vagy csak kopogják a ritmust, vagy dúdolják a dallamot ritmustapsolással stb. A megszólaltatási módokat a pedagógus előre megbeszéli a tanulókkal.

Ritmusjárás, ritmustáncolás. A negyed és a nyolcad értékeknek megfelelően nagyobb-kisebb, illetve hosszabb-rövidebb ideig tartó lépések dalolás közben. Fejlettebb ritmusérzékű tanulók egyenletes lüktetésű járás mellett tapsolhatják a ritmust.

Ritmus-osztinátó („makacs” ritmus). A daloláshoz megadott egy-két ütemnyi ritmusképlet ismételgetése tapsolva vagy kopogva.

Ellenritmus-játék. Az ellenritmus lényege, hogy negyedekre két-két nyolcadot, nyolcadpárokra pedig negyed értéket kell megszólaltatni. Könnyű és rövid dalok énekléséhez is – amelyekben csak ez a két érték szerepel – megszólaltathatjuk az ellenritmust.

Ritmus-kánon. Két csoport egy ütem eltolódással oldja meg úgy, hogy az egyik csoport énekel, a másik csak a ritmust kopogja, vagy mindkét csoport csak a ritmust hangoztatja kánonban.

A játék

A játéktevékenység során fejlődik:

a figyelemkoncentráció,

a helyzet felismerési ,- és döntési képesség,

a gyors gondolkodás,

kezdeményező- és szervezőkészség,

találékonyság, a kreatív gondolkodás, a problémamegoldó gondolkodás.

Legnagyobb nevelőértéke a játéknak az erkölcsi nevelés területén van. Az erkölcsi nevelést a játékban szervezett nevelői irányítás biztosítja.

A játék a következő erkölcsi tulajdonságok, jellemvonások kialakítását segítik:

• közösségi érzés,
• kötelességtudat és felelősségérzet (humanizmus),
• fegyelem,
• önuralom,
• akarat,
• érzelmi hatások.

A játék esztétikai eredményét a játékrendben ismerjük meg. A mozgásos játékok szabályozottsága,

belső rendje,

a játék cselekményének lefolyása, ritmusa, dinamizmusa,

az erőfeszítéstől mentes, könnyed tevékenység esztétikai hatású.

A játékban a gyerekek olyan akarati tulajdonságai fejlődnek, amelyek a munkára nevelés feladataihoz kapcsolódnak: kötelességtudat, rendszeresség, pontosság, kitartás, megbízhatóság, önuralom, kezdeményezőkészség, fegyelmezettség, kollektív érzés, becsületesség.

A játék:

pozitív emóciókat vált ki,

begyakorlás jellegű,

szabad, öncélú tevékenység,

megismerő tevékenység,

eszközei szimbolizálódnak,

nem csupán fizikai, hanem komplex tevékenység,

nevelési eszköz,

az emberi tevékenységek egy sajátos viselkedésformája,

szimbolikus tevékenység, amelyet szabad elhatározás és bizonyos öncélúság is jellemez.

Minden játék közös elemeként említhető a gondolkodás, melynek során lehetséges döntési variációk jó megválasztásához egyre magasabb szinten van szükség stratégiára vagy magatartástervre. A stratégia vagy magatartásterv a gondolatban meglévő megoldási (gondolkodási) sémákat jelenti.

A játékelméletek fejlődése a korai fejlődés-lélektani és pedagógiai magyarázatoktól vezet el a katonai stratégián, a gazdaságirányításon vissza a pedagógiai munkához.